Steve Jobs nyakkendőitől egészen az asztaláig bármit megvehettek az Apple 50. évfordulós aukcióján
Nem lesz olcsó, de ha szeretnétek egy darabkát az Apple történelméből, akkor most itt van az esély.
Nem lesz olcsó, de ha szeretnétek egy darabkát az Apple történelméből, akkor most itt van az esély.
Idén a nappali képernyőjén elevenednek meg a legfontosabb emlékek.
Nem, nem kaptunk GeForce Super kártyákat, mindössze a DLSS-en tekert egyet az Nvidia, aminek lehet örülni, feltéve, hogy a szemfényvesztést többre tartod, mint egy új GPU-t.
A televíziók fejlődése ritkán látványos egyik évről a másikra. A 2026-os CES azonban kivételnek ígérkezik: Samsung és LG egyszerre mutat be egy olyan új kijelzőmegoldást, amely nem új funkciókat, hanem másfajta képet ígér.
Egyre nagyobb a verseny a szektorban a jó munkaerőért.
Egy mesterséges intelligenciával működő amerikai bűnfigyelő alkalmazás heteken át súlyos bűncselekményekről riasztotta a lakosokat, miközben a jelzett események jó része meg sem történt. De mit tanulhatunk mi ebből?
Három napig korlátlan adatforgalmat kap több mint 1,7 millió előfizető, nem beszélve az ajándék tévés tartalomról.
A tévégyártó szerint félreértés az egész, de így is a felhasználók kezébe adja a döntést.
Egy frissítés után kitörölhetetlen Microsoft Copilot app jelent meg az LG okostévéken.
Az LG szerint a Micro RGB technológiával új dimenzióba lép a színpontosság.
Az xAI chatbotja ismét nagyokat téved, és ezúttal egy különösen érzékeny téma kapcsán sikerült ezt összehoznia.
Több százezer készüléken vált elérhetővé a magyar streaming.
Két friss tudományos publikáció szerint ma az AI beszélgetések már képesek jelentősen elmozdítani választók politikai véleményét, ráadásul sokkal hatékonyabban, mint a klasszikus kampányeszközök.
Nem csak fekete-piros, hímzett és óriási szék lehet kényelmes és gamer. Erre jó példa a Refine, ami közel tökéletes ergonómiájával és modern külsejével csábít - feltéve, hogy szánsz ennyit egy székre.
A felügyelőbizottság szerint nem kell törölni az ilyen tartalmakat, de egyértelműbb jelölést igenis megérdemelnének.
Ha az adatok nem tévednek, akkor a Drone Pro Hub mesterei megdöntötték a nem hivatalos világrekordot.
A gyártó okostévéin debütál a Just Dance Now.
Tizenöt év alatt megfeleződött a háztartások száma, ahol van kábeltévé
Egy 2019-es inteles Macbook Pro helyett egy M5-ös csúcsmodellt kapott, de mégis beleállt az Apple-be a mesterségesen elavulttá tett gépe miatt.
És ezt nemcsak a szakemberek mondják, hanem egy évről évre megtartott vakteszt szerint is ez a helyzet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.