Minden tizedik amerikainak van saját táblagépe...
...de hetvenöt százalék használ ilyet napi szinten.
...de hetvenöt százalék használ ilyet napi szinten.
A Cooler Master most a minimáldizájn jegyében készítette el a klaviatúráját.
Az Apple egyik társalapítója, és volt vezérigazgatója 56 éves korában távozott.
A gyártó új kamerája jófajta tulajdonságokkal rendelkezik.
Az Apple egyik alapítóját, elnökét, az IT ipar leghíresebb ikonját gyászolják a legnagyobb vezetők, köztük Barack Obama, Mark Zuckerberg, Bill Gates és Steven Spielberg.
A XX. század egyik legmeghatározóbb találmánya átalakította mindennapi életünket, a munkát és szórakozást egyaránt. Kérdés, hogy lesz-e még 30 éve, vagy PC helyett mást használunk majd?
Papíralapú számítástechnikai platformként definiálhatja eszközét a LiveScribe, ami valójában egy igazi varázsceruzát takar.
A Benq nem hanyagolja el a női vásárlóit sem.
10 háttérkép került a Microsoft legfrissebb témacsomagjába, amely az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló című filmre épít.
Gyakorlatilag semmit nem változott az egér 1960-as évekbeli megjelenése óta. Akadtak persze kísérletek a kiváltására, de célszerűsége, használhatósága miatt a mai napig ez maradt a vezető pozicionáló eszköz a piacon.
Az AMD úgy döntött, belevág a DDR3-as memóriák piacába, méghozzá a Radeon márkanévvel.
A napi aktivációk száma már 550 ezernél tart.
John Carmack, az Id Software neves társalapítója osztotta meg a jövő játékplatformjairól alkotott képét.
Vámpírként izzik az összes rokon szeme a születésnapi fotókon? Nem kell pánikba esni, az Ashampoo e havi teljes verziójának segítségével néhány kattintással orvosolhatjuk a problémát.
Adataink hordozását megoldhatnánk hétköznapi kinézetű pendrive segítségével is, de miért tennénk?
Az ázsiai ország 2015-ig szeretné elektronikus jegyzetekkel felváltani a hagyományos tankönyveket
Az Arctic két új hűtőjét heti 7 napos, napi 24 órás folyamatos működésre tervezték.
Körképünkben olyan modern eszközöket állítottunk csatarendbe, amelyek rendszerint a táskánkban vagy akár a zsebünkben lapulnak, és használatukkal kiváltható egy videokamera.
A Thinity elegáns kiegészítője lehet egy HTPC-nek vagy játékkonzolnak.
Az AMD új alaplapi lapkakészletének és FX processzorainak tiszteletére érkeznek az új RAM-ok.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.