Atomerőmű a Holdon? Most épp ezt tervezi Európa
Európa nukleáris energiával biztosítaná a Holdon végzett küldetéseket.
Európa nukleáris energiával biztosítaná a Holdon végzett küldetéseket.
Tudták, hogy régen volt, de fák évgyűrűinek radiokarbonos vizsgálatával azt is meg lehetett mondani, mely évben.
A techóriás hét kis moduláris reaktor megépítésével bízta meg a Kairos Powert.
A koffeint is tartalmazó klímabarát készítményt egyelőre még felesben keverik valódi kávéval.
A redmondiak kedvéért újraindítják egy már leállított erőmű atomreaktorát.
Valószínűleg a megnövekedett igények miatt szükséges importot spórolná meg az állam ezzel a lépéssel.
Az új optikai atomórák 30 milliárd évente csúszhatnak egy másodpercet.
Már három éve meg kellett volna kezdeni a munkálatokat, de csak most lettek készen a szükséges fejlesztések.
Az Elon Musk űrhajózási vállalatának hatóműtesztje nem volt éppen sikeres, ám ez nem befolyásolja a Starship következő indulását.
Jól halad a két állam évek óta tartó együttműködése.
Immáron hivatalos, hogy a NASA nekifut a Dragonfly-missziónak.
Jó oka van annak, ha mostanában kevesebb levélszemetet kapsz.
A járatokban való gyors közlekedésre megépítették az ország leggyorsabb személyliftjét.
Több érdekes megjegyzést is tett a Világgazdasági Fórum vendégeként fellépő Sam Altman.
Az atomhatalmi szerepre törő ország azt állítja, hogy bekapcsolta a néhány hete pályára állított szatellitet.
Szó szerint betekintést nyertek a kutatók az atomok titkaiba.
Az emberi gondolkodásra képes általános mesterséges intelligencia egy évtizeden belül megérkezhet.
Összefogtak a politikusok, hogy ne küldjön ránk atombombát a mesterséges intelligencia.
Majdnem a teljes emberi látómezőt lefedi.
Hosszabb ideig nem mozdultak a mutatók, most viszont közelebb kerültünk a világ végéhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.