Elon Musk szeszélyén múlik, hogy Kapu Tiborból tényleg űrhajós lesz-e
Egyetlen bejegyzés az X-en elég volt ahhoz, hogy a NASA frászt kapjon.
Egyetlen bejegyzés az X-en elég volt ahhoz, hogy a NASA frászt kapjon.
A Builder.ai éveken át el tudta hitetni a befektetőivel, hogy komolyan vehető cég a mesterséges intelligencia alapú szolgáltatások piacán.
Egy spanyol startup olyan elektromos traktort fejlesztett, ami háborús hős is lehet.
A japán ispace és az Európai Űrügynökség közös projektje továbbra sem halad nagyon szépen.
Az Egyesült Államok bírósága is belefáradt már a hosszabbításokba.
Csúnyán összeveszett az USA elnöke és a világ leggazdagabb embere, a balhét pedig megérezték a részvények is.
A DeepSeek mesterséges intelligenciája gyanúsan hasonlít a Gemini modellre.
A világ leggazdagabb embere és a világ legbefolyásosabb embere a saját közözösségi oldalaikon üzengetnek egymásnak.
Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, de ezúttal kicsit drága bakiról volt szó.
Az adatokból jegyzeteket és jelentéseket tud készíteni, hivatkozásokkal ellátva.
Elsősorban üzenetek írására és fogadására alkalmas az app ezen verziója.
Szivárgások árulkodnak a kártya teljesítményéről.
A headset kiválthatja a hagyományos szimulátorokat.
Egyrészt hatalmas technológiai ugrást hoztak össze az érintettek, ugyanakkor 350 call centeres dolgozó már elvesztette miattuk az állását.
A tech-vállalatok energiaéhségét semmi sem húzta alá erősebben.
A Project Defiant kódnéven futó fight stick a verekedős játékok kedvelőinek készült.
Módosította előrejelzését a Counterpoint Research, már nem olyan derűlátó, mint korábban.
A megelőzés a legfontosabb ellenlépés, de az is segít, ha az ember ismeri a dolgok működését.
Komoly kihívások elé néznek a magyar vállalatok az EU új AI-szabályozása miatt.
A Honor még júniusban bemutathatja új csúcstabletjét, a 13 hüvelykes MagicPad 3-at.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.