Trump telefonja még mindig csúszik, legkorábban márciusban érkezhet, de már akkor is elavult lehet
Ez jóval későbbi időpont, mint amit eredetileg ígértek, és még így sem tekinthető biztosnak.
Ez jóval későbbi időpont, mint amit eredetileg ígértek, és még így sem tekinthető biztosnak.
Ambiciózusan indult, de hamar lefékezett a folyamatos reklámot sugárzó tévék terjesztése.
A Microsoft - ahogy minden más vállalat - is igyekszik feladatot találni a mesterséges intelligenciájának.
Az EU országaiban a 2024-ben lebonyolított 111 milliárd kártyás tranzakcióból közel 17 millió volt problémás.
Elemzők szerint a PlayStation 5 még mindig annyi pénzt termel, hogy a Sonynak egyáltalán nem kell sietnie az új generációval.
Hajlamosak vagyunk róla elfeledkezni, hogy mindannyian egy kozmikus utazáson veszünk részt.
Nagyon furcsa pletyka indult el Kínából, miszerint az iPhone-ok kijelzőit szolgáltató Samsung a legjobbat nem tartja meg, hanem eladja az Apple-nek.
Megérkezett az Xbox app az Arm-alapú Windows 11 gépekre, nem teljesen függetlenül az Nvidia terveitől.
Ha nosztalgiáznátok, saját felelősségre most megtehetitek.
Ezen a téren már mindenképp fejlődik a gyártó új csúcskészüléke.
Kikapcsolni már sikerül, most épp levelezni nehéz.
Hiszen eddig ez mindig tökéletesen működött. Vagy nem?
Alex Karp Davosban fejtegette, hogyan old meg mindent a mesterséges intelligencia.
Az Amerikai Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hivatala megpróbált a Bluesky nevű közösségi platformon fiókot indítani, és pillanatok alatt kiderült, hogy egy decentralizált rendszerben mennyire népszerű az ilyen próbálkozás.
Szerkezetátalakítás indult a műszaki áruházláncnál, komoly a likviditási nyomás.
Példaértékű technikai együttműködés indul a két szolgáltató között.
Különös hiba ütötte fel a fejét a legutóbbi frissítés során, de gyorsan orvosolták.
Az elmúlt két napban számtalan jóakaró mozdult meg a péntek éjjel eltűnt Egressy Mátyás megtalálása érdekében, a történet jól mutatja, mennyit segíthet és árthat a közösségi média ilyenkor. A fiút e cikk megjelenésének pillanatában még keresi a rendőrség.
A vállalat kispadra ülteti a mobilokat, mert a jövőt inkább az AI-alapú eszközökben látja.
Meglepően jól sikerült a Windows beépített fotókezelő alkalmazása, de rengeteg ingyenes alternatíva van, amik még ennél is többre képesek. Megmutatjuk a kedvenceinket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.