Fontos frissítés érkezett a Firefoxhoz – akár 75-ször gyorsabbá teheti a böngészőt
Új sebességre kapcsolt a nyílt forráskódú webböngésző.
Új sebességre kapcsolt a nyílt forráskódú webböngésző.
Komolyat lépett előre a gyártó a HarmonyOS Android-mentes változatával.
Majdnem negyedével adnak többet a vállalat részvényeiért Elon Musk legutóbbi beszámolója hatására.
Újabb fontos lépést tesz a Meta a csalások visszaszorítása érdekében.
A Valve és az Apple piactereiről olyan alkalmazások tűntek el, amelyekre Oroszországban nemkívánatosként tekintettek vagy egyenesen be is tiltották.
Karbantartás miatt egyes szolgáltatások elérhetetlenek lesznek, mások korlátozott funkciókkal állnak majd az ügyfelek rendelkezésére.
Mutatjuk az összes készüléket, amelyen elérhető az AI-alapú keresőeszköz.
Közös projektet indítanak a riválisok, hogy megtartsák piaci részesedésüket.
A kínai gyártó hamarosan több részletet is elárul a Nova 13-as termékcsaládról.
Nem ez az első eset, hogy a támadók sikeresen behatoltak a japán elektronikai vállalat rendszereibe.
A felszínre került telefontok révén több dolog is megerősítést nyert az Apple új készülékével kapcsolatban.
A 270 méteres lapátokkal felszerelt monstrum prototípusa lehet a további hasonlóknak.
Nem sikerült lenyűgöznie a piacot Elon Musknak, aki már sokadjára ígérte meg a teljes önvezetést.
A játékosok is hozzájárultak a kutatás sikerességéhez.
Egy szoftveres hiba miatt akár a teljes munkád is elveszhet egy rossz kattintással.
Az MVM Future Talks online talk show kapcsán felállítottak egy "kiberkaput", amin keresztül betekinthetünk a tér cyberpunk jövőjébe.
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának döntése alapján történt mindez.
A sikeres beavatkozás fontos mérföldkő a távoperációk jövőjét illetően.
Eddig is voltak ilyen részek, de az elmúlt 20 év során tízszeresére nőtt az érintett terület kiterjedése.
Úgy érzed, a világ és még a PC-d is ellened fordult? Lehet, hogy csak barátaid, kollégáid teszik próbára idegeidet. Mutatunk pár PC-s tréfát, amik jobbak, ha nem veled történnek meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.