Régóta hiányzó funkció térhet vissza a Windows 11-be
Aki hiányolta a tálca testre szabhatóságát, az örülni fog.
Aki hiányolta a tálca testre szabhatóságát, az örülni fog.
Egy friss, a Harvard Business Review-ben ismertetett kutatás szerint a generatív AI nem felszabadította a dolgozókat, hanem épp ellenkezőleg: felpörgette a tempót, kitolta a munkaidőt, és észrevétlenül növelte a terhelést.
Egyetlen HTML-fájl és egy mozgatható 3D avatar elég ahhoz, hogy a kamerába nézve is átcsússz az arcalapú életkor-ellenőrzésen. Persze, hogy jött is erre megoldás.
Az internet felkapta a volt amerikai elnök szavait, most pontosított annak kapcsán, hogy mit is gondolt valójában.
Az Európai Bizottság új terve az uniós ipart védené, de komoly vitákat indíthat el az autógyártók körében.
Tovább szűkülnek azoknak a lehetőségei, akik asztali gépen messengereznek.
A Phison vezetője szerint a memóriaválság csődhullámot okozhat az év végére, és egész termékvonalakat söpörhet el a piacról.
Észak-Amerikában már élesben dolgozik a mesterséges intelligencia, és küszöbön áll a globális bevezetés.
Szerintük azok lesznek igazán sikeresek akik a mostani környezetben is bátran fektetnek a belépő szintű munkaerő felvételébe.
Jelentős bővülést és közel 60 százalékos forgalomnövekedést ért el a SPAR hazai kistermelőket támogató kezdeményezése.
Egyelőre ismeretlen eredetű probléma lépett fel az X-en, rengeteg ember számolt be technikai problémákról.
Újra elindul a BoschxRichter Ipari Innovációs Díj, ahol a legjobb ötletek pénzjutalommal és szakmai mentorálással is gazdagodnak.
Ingyenes online workshopon segíti a pedagógusokat a Yettel ProSuli programja a mesterséges intelligencia oktatási kihívásainak kezelésében.
Amikor az OpenAI 2026. február 13-án végleg lekapcsolta a ChatGPT-4o modellt, nem csupán egy mesterséges intelligencia-verzió tűnt el. Emberek ezrei számoltak be gyászról, szívfájdalomról, sőt elvesztett "társról". De hogy jutunk el egyáltalán idáig?
Szulejmán nevű ember fél évezrede nem mondott ilyen szomorú dolgot magyar embernek.
Hatalmas lépésre készülhet az Apple az új C2-es modemekkel.
A cég teljes idei kapacitása elkelt, az árak emelkedése gyakorlatilag borítékolható.
Az elszálló memória- és SSD-költségek miatt hozzányúl több terméke árához a gyártó.
Az Internet Hotline szerint egyre többen dőlnek be az MVM és a NAV nevével visszaélő átveréseknek.
A meta egy olyan technológiára védett le szabadalmat, amelynek segítségével a mesterséges intelligencia a felhasználó korábbi bejegyzései és interakciói alapján a halála után is "aktívan" tarthatná a fiókját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.