A Z generációs fiatalok egyharmada telefonozik szex közben egy felmérés szerint
Különös adat derült ki egy 100 ezer egyetemista bevonásával készült kutatásból.
Különös adat derült ki egy 100 ezer egyetemista bevonásával készült kutatásból.
A Temu újabb látványos ígérettel árasztotta el a közösségi médiát: töltsd le az alkalmazást, és kapsz 40 ezer forintot. A Lakmusz kipróbálta a kampányt, hogy nekünk már ne kelljen.
A TikTokon "house burping" néven terjed életmódtartalomként, miközben Németországban bérleti szerződésekben szabályozott kötelezettség, Magyarországon pedig legtöbbször energiaszámla- és penészvita tárgya. Igen, az ablaknyitás is lehet közösségi trend.
Az alsóház már rábólintott, Európában úttörő lépés jöhet.
Az utóbbi években egyre gyakoribb jelenség, hogy a közösségi médiában egy kamu Index, vagy 24.hu cikket reklámoznak, amely minden elemében úgy néz ki, mint a valódi online újságok. Most éppen Kálloy Molnár Péter nevével élnek vissza.
A TikTok kiegyezett, a Meta és a Google bíróság elé áll.
Negyedszázados lett a projekt, amiről mindenki azt hitte, hogy hamar belefullad a trollkodásba és a káoszba. Azóta bebizonyosodott, hogy a közösségi tudás igenis működik, erre tessék, itt az AI, hogy az egészet digitális szemétdombbá változtassa.
Az ottawai kormány fontolgatja, hogy 14 év alatt teljesen betiltja a közösségi médiát.
Ahogy a démozinálás sem célravezető, úgy az az álláspont sem, amely kimondja, hogy nagyszabású kutatások nem találtak egyértelmű kapcsolatot a közösségi média használata és a tinédzserek mentális egészségének romlása között, sőt, még hasznos is számukra.
Sokaknál a Gmail postaládája hirtelen kaotikus lett. Reklámlevelek, hírlevelek és közösségi értesítések lepték el azt a helyet, ahol normális esetben az iskolai üzenetek, banki értesítések és családi levelek sorakoznak. Elmagyarázzuk, mi történt és mire kell figyelni.
149 millió felhasználónév és jelszó volt szabadon böngészhető a nyilvános interneten, köztük magánlevelezésekhez, közösségi fiókokhoz, banki szolgáltatásokhoz és streamingplatformokhoz tartozó belépések. Elmondjuk, miről van szó és miért komoly probléma ez.
2026 elején a közösségi média furcsa irányba fordult, már nem a jövőt élteti, hanem a múltat sírja vissza. A legújabb social trend sajnos nem csak habkönnyű nosztalgia, a jelenkor többrétegű kritikája is.
Az Amerikai Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hivatala megpróbált a Bluesky nevű közösségi platformon fiókot indítani, és pillanatok alatt kiderült, hogy egy decentralizált rendszerben mennyire népszerű az ilyen próbálkozás.
Tizenhat év alatt megtiltanák a közösségi média használatát az Egyesült Királyságban.
Egyre több ország jut el ugyanarra a következtetésre: a gyerekek védelmét nem lehet kizárólag a platformokra bízni, jogszabályi kényszerre van szükség.
Az elmúlt két napban számtalan jóakaró mozdult meg a péntek éjjel eltűnt Egressy Mátyás megtalálása érdekében, a történet jól mutatja, mennyit segíthet és árthat a közösségi média ilyenkor. A fiút e cikk megjelenésének pillanatában még keresi a rendőrség.
A cél a fiatalkorúak közösségimédia-használatának korlátozása.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb kutatása szerint Magyarországon a gyerekek átlagosan kilencévesen jutnak első mobiltelefonjukhoz, de már az óvodások körében is egyre gyakoribb az okoseszköz.
Az uniós szabályozás szerint a csatornák már közösségi térnek számítanak.
2025 egyik legszokatlanabb, mégis rendkívül hosszan tartó online trendje, a "6-7" ma már nem csak vicc: kulturális hullámokat vetett a digitális térben és azon túl is. És persze készülj fel, mutálódik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.