Peter Jackson feltámasztana egy kihalt madárfajt
Bár a legtöbben nem ilyen irányú tevékenyéségéről ismerik a rendezőt, szabadidejében az ősi világok iránt érdeklődik.
Bár a legtöbben nem ilyen irányú tevékenyéségéről ismerik a rendezőt, szabadidejében az ősi világok iránt érdeklődik.
Az EU-támogatásával elindított chatbot célja, hogy hiteles válaszokkal szolgáljon.
Mondjuk igazából nem ez az első ilyen alkalmazás, és Quackity sem vonult vissza valójában, de ez már mindegy is.
Mesterséges intelligenciával készült hang- és szöveges üzenetek próbálták megtéveszteni az amerikai külügyi vezetőket.
Az oktatásban egyre nagyobb probléma az AI eszközök kezelése, de az OpenAI erre akarna most megoldást nyújtani.
A Microsoft idén áprilisban ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Megnéztük, milyen jó és kevésbé pozitív MS-élményekkel lettünk gazdagabbak, amik miatt örökké emlékezni fogunk a szoftveróriásra.
Androidra és iOS-re is elérhető az M360 Diagnostics nevű app.
A cupertinói óriás szerint az Európai Bizottság túl messzire ment, és torzítja a piacot.
Nyomokban sem hasonlít vérbeli gamerperifériára, pedig a Fractal fülese tökéletes társ a játékokban is, csak éppen emellett kényelmes és szép.
Legalábbis ezt mondják, de többen szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a Hunters International valóban eltűnne.
Két év gyengélkedés után ismét látványos növekedésnek indultak az iPhone-eladások Kínában.
Majdnem négy év kellett a Microsoft újabb operációs rendszerének, hogy utolérje, majd megelőzze elődjét.
Történelmi csúcsra ért az Nvidia piaci kapitalizációja.
Valódi autóval játszani a Need for Speedet? Van, aki ezt is megcsinálta!
A legújabb híreket a szoftverükben maradt animációknak köszönhetjük.
Az egyenlőség jegyében a Facebook pont ugyanannyira tesz mindenkire, akár fizetünk a szolgáltatásaikért, akár nem.
Gyártási nehézségek és alacsony érdeklődés miatt döntött a halasztás mellett a vállalat.
Ráadásul a megosztott fényképalbumokban is elhomályosulnak majd a meztelen képek.
Több területen is előrelépést ígér a Google Pixel 10 Pro és a 10 Pro XL párosa.
Felturbózott hardverrel, saját operációs rendszerrel és Glyp Matrix-szal érkezik a Nothing felső kategóriás mobilja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.