Intenzív csillaghullást figyelhetünk majd meg május első napjaiban
Érdemes lesz kémlelni az eget, különösen május 6-án hajnalban.
Érdemes lesz kémlelni az eget, különösen május 6-án hajnalban.
Állítólagos szivárgások árulkodnak a termékről, ami a Meta Ray-Ban szemüvegeivel szállna versenybe.
A QClaw nem fejlesztőknek, hanem átlagfelhasználóknak készül.
Az EU kötelezővé teszi, hogy a telefonok akkumulátorát bárki kicserélhesse otthon, csavarhúzóval. A gyártók azonban már megtalálták a kiskaput, és jó részük minden bizonnyal él is majd vele.
Egy Yale-kutatás szerint a másokkal közös dalszerzés csökkenti a paranoiát és a magányérzetet gyógyszer nélkül is. Ez pedig számunkra is fontos dolgokra világít rá.
Meglepő konstrukció látott napvilágot, de az eredmény magáért beszél.
Gyakorlatilag minden nagy gyártó piacra dobott ilyet a közelmúltban, így logikus, hogy a Samsung is beállna a sorba.
A világ helyzete, a napi gondok, az anyagi bizonytalanság, a túlterhelt családi hétköznapok, a gyerek miatt szorongás, végtelen görgetés a közösségi médián - sok oka lehet a rossz éjszakai alvásnak, szakértőktől hozunk segítséget.
Kevesebb, mint 2 milliméter vastag az Atlas Pro még úgy is, ha beleszámoljuk a gumitalpakat.
Minden kiderült a két új Oppo gépről, így már tudjuk a specifikációkat és árakat is.
Több mint hat percet vert rá a világrekorder teljesítményére.
Egyes funkciók elérhetetlenek lesznek azok számára, akik nem tartják be a világszerte életbe lépő új szabályokat.
Még saját hűtőventilátorral is ellátható, ha hosszúra nyúlna a játék.
Ezek látszólag rendeltetetés szerűen működnek, ám a háttérben adatokat lophatnak.
Ha szülőként már kaptad magad azon, hogy egyszerre utálod a képernyőt, de hálás is vagy érte, ez a tanulmány megmutatja, nem vagy egyedül a problémáddal, és ez az ellentmondás korunk egyik legsúlyosabb tünete.
Megkérdeztük, mi a titkuk és mit tesznek azért, hogy megtartsák a felzárkózó kínai konkurencia ellenében is. Na meg azt is, hogy mikor lesz Tri-Fold Samsung TV.
Pusztán néhány specifikáció alapján sziklaszilárd tényeket kreálni a gamerhardverek világában nagy melléfogás. Mutatunk néhány hátborzongató, mégis népszerű tévhitet.
A telefonok, táblagépek és egyéb elektronikai eszközök élethű képeket jelenítenek meg és valósághű hangokat játszanak le. Mi a következő lépés? Talán az, hogy a virtuális tárgyakat valódinak érezzük.
Nem csak a pandémia húzta le a statisztikát, már évtizedek óta romlik a helyzet. Egy 30 évet átölelő tudományos elemzés rávilágított: a gyerekek élete végleg átköltözött a kijelzők mögé.
Úgy néz ki, hogy az Nvidia végcélja a valódi monopólium.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.