Kiderült, mikor jöhet a következő Xbox generáció
Tervben van egy új Series konzolcsalád is, de ennél még érdekesebb, hogy mikorra tervezi a Microsoft a generációváltást.
Tervben van egy új Series konzolcsalád is, de ennél még érdekesebb, hogy mikorra tervezi a Microsoft a generációváltást.
Egy vaskos szivárgás árulkodik az Xbox Series X és a Series S frissítéséről, még a megjelenés idejére is fény derülhetett.
Három új burkolattal jelentkezett a Sony.
Nagyon úgy tűnik, hogy néhány szerencsés már találkozhatott a Nintendo következő generációs konzoljával.
Újabb pletyka árulkodik a Sony következő konzoljáról.
Izgalmas értesülések láttak napvilágot a Nintendo új konzoljáról.
Részletesen is bemutatkozott a Lenovo Legion Go, ami a Steam Decket és a Nintendo Switchet is kenterbe akarja verni.
Egy mindenhová magaddal vihető, nagy felbontású kijelzőt kínál a Lenovo Legion Glasses.
Már nem kell sokat várni a Sony új majdnem-kézikonzoljára.
A Nintendo Switchet mímelő kialakítás mellett az AR-szemüvegek is kiemelik majd a tömegből.
Az Xbox fejese, Phil Spencer elmondta, hogy látják most az Xbox konzolok helyzetét, közeljövőjét.
Hamarosan a korábban kiadott modellek is megkapják a tavaly rajtolt Gaming Hub legjobb funkcióját.
Még az ősz során boltokba kerül a klasszikus gép modern újrakiadása, az Atari 2600+.
Két további kiegészítő kapcsán is fontos részletek érkeztek, de most úgyis mindenkit a PlayStation Portal érdekel.
A mini Nintendók bűvöletében az emberek minden retro konzolból várnának mini verziókat. A gond csak az, hogy egyes gépekkel ezt könnyebb megoldani, mint másokkal.
AR-szemüveggel támadhat a Lenovo Legion Go.
Kiszivárgott fotókon a Lenovovo Legion Go, amely minden riválisától elleshet valamit.
A konzoleladások visszaesésével újra a kékeknek áll a zászló.
Egy szempillantás alatt ellepték a piacot a hordozható játékgépek, amik már nem csak egyszerűbb játékokat, hanem PC-re és otthoni konzolokra tervezett címeket is futtatnak. De vajon melyik áll nyerésre?
Először láthatjuk az aktuális generáció tavaly óta pletykált ráncfelvarrását, vagy legalábbis egy lehetséges új dizájnt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.